Name day

k, 2018/05/22 - 14:04, Júlia, Rita
 

Üzleti fórum 2015.12.12.

2015. december 12-én új képzési rendszer indult el, amely Üzleti Fórum néven került bevezetésre és kizárólag üzleti kérdésekkel foglalkozik.

Az Üzleti Fórum lényege, hogy akik a pénzkereseti lehetőséget akarják elérni a Biyovisnél, azok ezt gyorsított úton meg is találják.

A decemberi alkalom volt az alapozás, irány megadása, valamint a 2016-os tervezés elindítása is.
A résztvevők beletekintést kaptak a Biyovis kulisszái mögé, fontos kérdések kerültek tisztázásra az üzleti sikerekhez vezető úton, valamint a következő alkalmat is egyeztette a csapat, ami 2016 január 16-on lesz, szintén a Lipták villában. 2016-ban további Üzleti fórum napok várnak azokra, akik üzletben gondolkodnak.

Farkas Attila a Biyovis felügyelő bizottságának elnöke az előadásában részletezte azokat az alapvető folyamatokat és irányokat, amelyek a sikeres üzleti eredményeket hozzák, valamint a tudatosságnak nem csak az egészség megőrzésében, hanem a pénzügyekben is kiemelt szerepét mutatta be.

Az Üzleti Fórum több témakört is érintett:
•    Üzleti tudatosságot amely meghatározza, hova tartunk, mit teszünk.
•    A Biyovis erősségeiről bővebb információ hangzott el: ellenőrzött, bejegyzett alapanyagok és beszállítók, klinikailag tesztelt hatóanyagok, tesztek és tanulmányok támasztják alá, miből, mennyit kell alkalmazni a várt eredményhez, standardizált hatóanyagok, komplex hatás, stb. ….
•    a piacon az egyik legjobban fizető vállalkozás, ha a Biyovis partnere vagy, csak használnod kell.
•    Felépítés fontosságát egyeztettük, amelynek alapja a példakép. Példakép alapja az eredmény. Ha az eredmény meg van, kommunikálni kell, amely visszahat a felépítésre.
•    Hogyan lehet gyorsítani a felépítést? Gyorsítás: heti megbeszélés, eredmények elismerése, elfogadás és csapatba tartozás erősítése, légy büszke munkatársaidra és ennek adj hangot minden fórumon.

•    Kire, miért vagy büszke, kire számíthatsz 2016-ban és mit tegyél, ezekre a kérdésekre részletesen kitértünk.
•    Referenciák kapcsán is két fontos ágáról egyeztettünk, termék és üzleti referenciákról.
•    Bemutatásra került az új biyoviskarrier weboldal, amely nem csak jól strukturált és könnyen használható, hanem könnyű megtalálni benne a keresett információt, valamint tartalmaz újdonságokat is.
•    A csapatodról küldd el a rövid bemutatót, láttasd csapatod az új karrieren, hogy a csapatod is elküldhesse jelen és jövőbeni munkatársainak, hova tartoznak, akikre büszkék.
•    Mindenki saját magának megfogalmazta, milyen jó érte őt a Biyovisben 2015-ben, mit változtatna 2016-ban, valamint, hogy milyen erősségei vannak saját magában és csapatában.
•    Mindenki összeállította a saját 2016-os tervét játékos feladatként, Ő hol van, mit tesz, merre tart. Saját magunkkal is készítettünk interjút.

Találkozzunk legközelebb is!

Az Üzleti Fórum fotóit feltöltöttük a Galériába! IDE KATTINTVA azonnal megtekinthetőek!

Az Üzleti fórum előadásainak diavetítését a Letölthető anyagok között megtalálod, a Szakmai diavetítések/ Üzleti fórum almenüben.
IDE KATTINTVA azonnal megtekinthetőek a feltöltött dokumentumok.