Name day

p, 2018/06/22 - 07:08, Paulina
 

Pongor Juhász Attila

Pongor Juhász Attila

Az Időmilliomos Vállalkozó című Bestseller könyv szerzője
A PJA Elit Coaching Program megalkotója és vezető trénere
A Pongor Publishing Üzleti Bestseller könyvkiadó alapító-ügyvezetője
 
A szenvedélyem…
“Az a gondolat tölt fel energiával és lelkesít, amikor taníthatom a magyar vállalkozóknak és a vállalkozni akaróknak a tartósan sikeres vállalkozás felépítéséhez és működtetéséhez nélkülözhetetlen vállalkozói észjárást, technikákat és módszereket.
Amikor segíthetem őket, hogy kihúzzák saját magukat a hajuknál fogva abból a maguk által összepakolt kaka kupacból, amelyet a szegénységben, eladósodottságban, rossz párkapcsolatban tartó programjaiknak, szokásaiknak, azaz paradigmáiknak köszönhetnek.

Megszerzett tapasztalataimmal, gyakorlati tudásommal azoknak a vállalkozóknak és vállalkozni akaróknak tudok segíteni, akik érzik, hogy sokkal több van bennünk, mint amit a jelenlegi eredményeik mutatnak. Akik vágynak arra, hogy a magánéleti és/vagy a vállalkozói csődből, hogyan váljanak követendő példává gyerekeik, barátaik, vevőik vagy kollégáik számára.
Akik keresik, hogyan váljanak pénzügyileg szabaddá, hogyan nézzenek ki 10 évvel fiatalabbnak és hogyan építsenek fel és működtessenek tartósan többforrású, vállalkozói passzív jövedelmeket termelő vállalkozást, amely akkor is termeljen jövedelemet, amikor alszanak.
Vannak köztünk olyanok -,  bár kevesen -, akik, vagy genetikalag, vagy neveltetésüknek köszönhetően, zsigereikben hordozzák a vállalkozói észjárást, mely segítségével felépítették és profitáblilisan működtetik vállalkozásaikat.

Én nem vagyok ilyen “született vállalkozó és bőségben gondolkodó”. Hosszú évek tanulmányozása, kisérletezései, kudarcai, és több mint 100 millió Ft tanulópénz megfizetése után voltam csak képes elsajátítani az önerejükből meggazdagott, és vagyonukat megtartni is képes vállalkozók észjárást, szokásait, időgazdálkodását, pénzcsinálási és pénzkezelési technikáit.

Most már bármilyen körülmények között tudom működtetni ezeket és az eredményeit élvezni:  
- a párkapcsolatomban, 
- a gyerekeimmel való örömteli kapcsolatomban, 
- a barátaimmal való őszinte és támogató kapcsolatomban, 
- tanítványaimmal és a munkatársaimmal való kreatív és támogató kapcsolataimban
- a szabad idő és feltöltődésre szánt időmben
- és a vállalkozásom és a magán életem pénzügyeinek nagyon eredményes kezelése területén.

Videó publikációk (kattints a linkre a megtekintéshez):
http://www.biyoviskarrier.hu/biyovistv/videok/miert-nem-penz-boldogit-avagy-hogyan
http://www.biyoviskarrier.hu/biyovistv/videok/sikeres-vallalkozo
http://www.biyoviskarrier.hu/biyovistv/videok/victory-day-2010